Translate

2013. január 24., csütörtök

Badija

Most nem egy városról írok, az utóbbi blogokkal ellentétben, hanem egy szigetecskéről, Badijaról, az egyik legnagyobb szigetről a Korcula szigetcsoportban, közel Korcula városhoz (15 perc csónakkal a Korculai kikötő ).

Ez az egyik kedvenc helyem, a nyári- koraőszi utakon, mikor szélcsendes éjszakákon a sziget előtt a lagunákban horgonyzunk. Innen, aki Korculán szeretne sétálni, akár a kis motoros csónakkal is partraszállhat. Egy tankkal megjárható.


Maga a sziget, akár körbe is sétálható, a sétaút nagy része elkészült.
A szigetecske területe 0,97 km2, ami miatt a legnagyobb sziget, a Korcula előtti zátonyok között.

Badian vették fel a híres bosnyák filmet, a  Black Pearl-t ( Fekete gyöngy 1958).

Első írásos emlék, 1368-ban említi. 1392-től lakják a Boszniai Ferencesek.


A mai reneszánsz templomot, és a melette épült nagyméretű kolostort a Korculai kézművesek épitették. A kolostort többször átépitették, bővitették.


1909-ben volt az utolsó nagy átalakitás. A második világháború után, 1950-körül, a kolostorban, és mellette egy sportközpontot és üdülőhelyet létesitettek. Mára ennek már csak a romjai maradtak, talán az utolsó, a strand melletti szocreál büfé....


A szigetet 2003-ban visszaadták jogos tulajdonosának, a St. Jerom, Zadari Ferences tartománynak. Két évvel később, Zadar szerződésben átengedte a Ferences kolostort, a  Hercegovinai Ferences tartomány részére, 99 évre.

Most, a közel 60 évig elhanyagolt Kolostort és templomot, végre szépen lassan méltó módon helyreállitják, megmentve a megsemmisüléstől.


Érdekessége még a szigetnek a néhány almára és répára éhes fenevad, akik kézből esznek.... :)

Ha látni szeretnétek élőben is ezt a mesebeli kis szigetet, keressetek és elviszlek benneteket ide is.....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése